Lefkada

Lefkada a Jón-szigetcsoport tagja, Görögország nyugati partvidékén fekszik, Korfu és Kefalónia között.

A 120 éves IBUSZ utasai idén nyáron ellátogathatnak akár a csodákkal és kalandokkal kecsegtető Lefkada szigetére, ahol garantált a család szórakozása.

A sziget felszínének legnagyobb részét fehér mészkőszikla borítja, ennek köszönhető neve is, amely a „lefkosz” szóból ered, ez görögül fehéret jelent. A szigetet a szárazfölddel egy kis híd köti össze, így nem kell kompot igénybe venni az átjutáshoz. Az üdülőtelepülések a sziget keleti oldalán találhatók, ennek oka, hogy ez a rész szélvédett, kevésbé meredek, illetve a tenger is lassabban mélyül, és jobb infrastruktúrával rendelkezik. Lefkada tája igazán vadregényes, belső része hegycsúcsokkal tarkított (legmagasabb pontja a Stavrota, 1182 méter), fehér sziklafalai bámulatos látványt nyújtanak, a világoskék tengerrel pedig elképesztő kontrasztot alkot. A sziget leghíresebb partszakaszai a Porto Katsiki, Egremni, Megali Petra, Ammoussa, illetve az Agiofili Beach. Tekintsék meg Lefkada legszebb strandjait, melyek garantáltan életre szóló élményt nyújtanak majd.

Úti célok és üdülőhelyek

Nidri

Lefkadavárostól 16 km-re található, a sziget keleti oldalán. Kikötője rögtön a tengerparti sétány mellett található, innen indulnak a kirándulóhajók, valamint Meganissi és Kefalónia szigetére is. A településsel szemben található több kis sziget: Madouri, Sparti, Skorpidi, Skorpios (Rybolovlev család tulajdonában van). Ez az egyik legfelkapottabb üdülőtelepülés, így bár az állandó lakosok száma valamivel több, mint ezer, a főszezonban mégis igazi nyüzsgő várossá alakul át. Számos szupermarket, kávézó, taverna áll a vendégek rendelkezésére.

Nikiana

Kisebb település, mint Nidri, itt az állandó lakosok száma kb. 500, így a főszezonban megnövekedett turistáktól eltekintve is nyugodtabb helység közé sorolható. Nem rendelkezik túl nagy tengerparti szakasszal.

Vasiliki

Hosszú tengerparti rész, kavicsos. Nagy előnye, hogy a nyugati strandok könnyen elérhetőek, főleg a déliek, Egremni és Porto Katsiki. Az Agiofili Beach mindössze 3,5 km-re található innen, így sokan átjárnak erre a részre napközben fürdeni, éppen ezért főszezonban ez a partszakasz eléggé zsúfolt.

LEFKADA Időjárás

További szállások

Figyelem:

Görögországban idegenforgalmi adó fizetendő a helyszínen, melynek összege:

  • apartmanos elhelyezés, valamit 1 és 2 csillagos hotelek esetében: 3,5 EUR/studió vagy szoba/hét,
  • 3 csillagos hoteleknél: 10 EUR/szoba/hét,
  • 4 csillagos hoteleknél: 21 EUR/szoba/hét,
  • 5 csillagos hoteleknél: 28 EUR/szoba/hét,

Fakultatív programok 2024

Fakultatív kirándulásokat és autóbérlést, a telepített idegenvezetőnknél lehet befizetni (helyi partnerünk szervezésében).

BBQ hajókirándulás - Újdonság

55 EUR/fő

A kirándulás Nidri kikötőjéből indul, az első megálló a Papanikolis-Barlang, ahol lehetőség van megmártózni a kristálytiszta vízben. Ezt követően Meganisi-szigete következik, Spartachori falva, ahol alkalmunk adódik megcsodálni a gyönyörű látnivalókat egy séta keretében, vagy akár fürdőzésre, pihenésre a tengerparton egy koktél kíséretében. A harmadik állomás a sok tekintetben különleges Gerakas Beach, ahol elfogyasztjuk ebédünket. Majd utolsó állomásként Skorpio-sziget körbehajózása, bemutatása következik, és fürdőzés a híres Jackie Kennedy tengerparton. Madouri-sziget bemutatása, és végül visszatérés Nidri kikötőjébe.

Lefkada legszebb strandjai hajókirándulás

Egremni- Porto Katsiki- Vasiliki

45 EUR/fő

A kirándulás Nidriből indul, transzferbuszokkal Vasiliki kikötőjébe érve indul a hajó Lefkada 2 híres tengerpartjára, Egremnire és Porto Katsikire. Első állomás Egremni Beach, mely sokak szerint Lefkada leggyönyörűbb strandja, a fehér mészkő és a türkizkék tengervíz kontrasztja képeslapra illő látványt nyújt. Itt 3 órát töltünk, majd tovább haladunk déli irányba, Porto Katsiki partra, ahol 1 órát fürdőzhetünk. Porto Katsiki az egyik leglátogatottabb strand a szigeten, szinte minden évben Görögország legjobb partjainak TOP listájára kerül. A hajó a partiőrség szabályai szerint a parton nem köt ki, fürdőzés biztonságos távolságból, csak a hajóról. A hajó visszatérte után Vasilki csodás, és méltán híres partja az utolsó fürdési lehetőség. Lesz idő többek közt sétálásra a faluban, ebédelési lehetőséggel.

Kefalónia-Ithaka

45 EUR/fő

A kirándulás Nidri kikötőjéből indul, utunk során számos öböl és falu mellett haladunk el, többek között Vasilikit is beleértve. Első állomásunk a lenyűgöző Egremni strand és az impozáns Porto Katsiki. Ezt követően folytatjuk kirándulásunkat Kefalónia egyik festői halászfaluja, Fiskardo felé, mely a sziget egyik leghangulatosabb kikötőjével büszkélkedhet. Lehetőségünk lesz vásárolni, vagy elfogyasztani egy üdítőt, kávét a kikötő melletti kávézóban, bárban. Utunk következő állomása Ithaka szigete, melyről azt feltételezik, hogy Odüsszeusz otthona volt. Itt lehetőség lesz egy káprázatos rejtett parton fürdőzni. A visszafelé vezető úton a kapitány a Meganisi szigetén található történelmi emlékekeket őrző Papanikolis barlanghoz vezeti a hajót, mely a II. világháború alatt a „Papanikolis” görög tengeralattjáró titkos rejtekhelye volt. Hajóutunk utolsó állomása Scorpios-szigete, más néven Onassis-sziget, ahol meghallgathatjuk a család tragikus történetét, majd lehetőségünk lesz egy utolsó úszásra egy privát strandon. A sziget magánkézben van (a Rybolovlev család tulajdona), 24 órában testőrök őrzik, így magát a szigetet csak távolról van lehetőség szemrevételezni.

Sunset tour, naplementés kisbuszos kirándulás

45 EUR/fő

Első megálló a Nidriben található Dimossari vízesés. Innen a hegyek felé vesszük az irányt és egy gyönyörű kilátóhelyről csodálhatjuk meg a keleti oldal leghíresebb települését Nidrit, és a hozzátartozó kisszigeteket, olaj- és citrusligeteket. A szőtteseiről híres, legnagyobb hegyi település Karya, a kb. 500 méter tengerszint felett elhelyezkedő település a harmadik megállónk. Lehetőség van felkeresni a néprajzi múzeumot is. A negyedik állomás a Faneromeni kolostor, Lefkada legnagyobb, és legismertebb kolostora, csodaszép kertjeivel, kilátóval. Utolsó megálló Agios Ioannis tengerpartja, ahol egy finom vacsora, séta, vagy fürdőzés keretében nézhetjük meg a naplementét!

Figyelem!

  • A fakultatív kirándulások leírásai és árai tájékoztató jellegűek. Pontos részleteket az érkezést követően a helyszínen kapnak. Befizetésre szintén helyszínen EUR-ban, vagy az adott ország pénznemében van lehetőség.
  • A helyszínen fizethető fakultatív programlehetőségeket nem az IBUSZ szervezi, azok teljesítésért nem felel. A fakultatív programokkal kapcsolatos kifogást a programok szervezőjénél, a helyszínen köteles az utas jelezni.

Indulási napok 2024

Utazási lehetőségek repülővel 2024

Budapest - Lefkada (Preveza) - Budapest június július augusztus szeptember
Smartwings (charterjárat) 21., 28., 05., 12., 19., 26. 02., 09., 16., 23., 30. 06., 13., 20.

Információk repülős utakról

Beutazási szabályok

Görögországba történő belépéshez magyar állampolgároknak vízum nem kell. Görögország az EU tagja, így bármilyen schengeni országban elkövetett szabálysértés a belépést kizárja.

  1. Szükséges dokumentumok: személygépkocsival, autóbusszal ill. repülővel történő utazás esetén magyar állampolgárok új típusú személyi igazolvánnyal is utazhatnak. Az utazási dokumentumoknak, akár személyi igazolványról, akár útlevélről legyen szó, az utazás utolsó napjáig érvényesnek kell lennie. Buszos és egyéni utazás esetén az átutazó országok beutazási szabályait is figyelembe kell venni (Észak-Macedóniában hazautazástól számított 3 hónapig érvényes úti okmány szükséges!). Gyermekeknek is rendelkezniük kell érvényes utazási okmánnyal, személyi igazolvánnyal ill. útlevéllel. Személygépkocsival történő utazás esetén nemzetközi zöldkártya kiváltása kötelező! Az okmányok érvényességéről az utasok maguk gondoskodnak.
  2. Külföldi állampolgárok, illetve magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi állampolgárok részére vízuminformációkkal nem rendelkezünk, ezért a saját nagykövetségen kell érdeklődniük.
  3. Kérjük az utazásra feltétlenül vigyék magukkal az IBUSZ által kiállított részvételi jegyet, útlevelet ill. személyi igazolványt, valutát, hitelkártyát, Baleset-, Betegség-, Poggyászbiztosítást (BBP), vezetői engedélyt, gépkocsis utazásnál a forgalmi engedélyt és a kötelező nemzetközi zöld kártyát. Az utazáshoz elengedhetetlen részvételi jegyet csak a teljes részvételi díj befizetésekor adjuk ki.

Hivatalos nyelv

Görög, de az angolt széles körben megértik.

Időeltolódás

+ 1 óra

Hivatalos pénznem

Euro

Pénzváltás

A bankok nyitvatartási ideje: hétfő-péntek 9–14.00 óráig, szombaton zárva vannak. Az üdülő településeken találhatók kisebb pénzváltók, utazási irodák, amelyek egész héten, késő estig nyitva tartanak.

Telefon

Görögországba 00-30-xxx; Magyarországra: 00-36-xxx

Hálózati feszültség

220 V.

Ivóvíz

A csapvíz fogyasztásra nem javasolt.

Üzletek

Az üzletek nyitva tartása hasonlóan alakul a mediterrán országokéhoz. Általában a szieszta időszakban, vagyis 15-18 óra között zárva tartanak, de az üdülő településeken ezt sokszor nem tartják be, késő estig várják a vásárlókat. A tavernák, kávézók és egyéb szórakozóhelyek szintén az éjszakai órákig nyitva tartanak.

Bankok

Hétfő–péntek 9–14 óra között.

Autókölcsönzés

Minimum korhatár 23 év, minimum 1 éves jogosítvány, útlevél (néhol elegendő a személyi igazolvány) szükséges. Kérjük mielőtt autót vagy motort bérelnének, győződjenek meg a biztosítási feltételekről. Csak biztosított járműveket béreljenek. Kérjék idegenvezetőjük segítségét a helyszínen.

A Magyar Köztársaság Nagykövetsége

116 35 Athén, Vasileos Konstantinou Avenue 38.

Telefon: 0030 21-07256800

Tokkal - Vonóval

Az IBUSZ Tokkal-Vonóval promóció keretében szervezett Görögország Lefkada szigetére szervezett utazásajánlatában a megjelölt ár minden költséget lefed.

Weboldalunkon, plakátjainkon és egyéb hirdetéseinkben feltüntetett díjak az utazás meghirdetett programjában szereplő minden kötelezően fizetendő díjat tartalmaznak. A díjon felül -igény szerint- fizethető: fakultatív programok, vízumdíjak, valamint az útlemondási és utasbiztosítás (BBP)díja.
Bízunk benne, hogy utasaink is elkötelezettek maradnak az átláthatóság és az IBUSZ iránt!