DÉL-AFRIKAI KÖRUTAZÁS FOKVÁROS NEVEZETESSÉGEIVEL - SZAFARIVAL A PILANESBERG NEMZETI PARK-BAN ÉS PIHENÉSSEL SUN CITY RESORTBAN

Dél-afrikai Köztársaság, Fokváros és környéke, Fokváros

Legyen az a táj lélegzetelállító szépsége, a vadon élő állatok hihetetlen változatossága, a népek sokfélesége vagy éppen a városok nagyvilági légköre – az ország a legkülönbözőbb látogatói igényeket is kielégíti. Fedezzük fel együtt „Szivárványországot”, Dél-Afrika nagyvárosait, nemzeti parkjait és tengerpartját. Elkalauzoljuk a körutazás alatt Johannesburgba, ami tulajdonképpen az aranyásók rendezetlen sátraiból fejlődött várossá, és napjainkra pénzügyi és gazdasági központjává vált Dél-Afrikának. Ellátogatunk Fokvárosba, a világ legszebb fekvésű városába, az Atlanti-óceánon hajózó tengerészek már 200 km távolságból látják Cape Town hívogató fényeit. Dél- Afrika modern írott történelme a Tábla Hegy lábánál kezdődött 1652-ben, ekkor hoztak létre itt egy állomást a kereskedőknek. Nem lehet kihagyni a Pilanesberg Nemzeti Parkot, amely a harmadik legnagyobb vadrezervátuma az országnak, és megközelítőleg 8000 vadállat él. Zebrák, zsiráfok a „Big Five”, azaz az 5 nagyvad: oroszlán, elefánt, rinocérosz, kafferbivaly, leopárd és legalább 300 madárfaj. Megkoronázva a körutat, megpihenhetünk Sun City üdülő paradicsomban.

11 nap 8 éjszaka
Indulás oda Indulás vissza Részvételi díj
2025.04.02 - 2025.04.12
1 409 900 Ft / fő 1 319 900 Ft / fő
Indulás oda Indulás vissza Részvételi díj
Indulás oda Indulás vissza Részvételi díj

Tulajdonságok

  • Egzotikus utak
  • egzotikus utazás
  • szafari
  • Távoli Tájakon
  • Krt_elofog_land

Prgoram

1. nap

Indulás Budapestről a menetrend függvényében. Étkezés a repülőgépen.

2. nap

Fokváros - Fokváros városnéző túra

Megérkezés Fokvárosba a világ egyik legszebb fekvésű városába. Meet & Greet. Találkozás a helyi iroda képviselőjével.

A reptérről a városközpontba vezet az utunk, ahol híres nevezetességek mellett utazunk, mint a Holland Kelet-indiai Társaság által 1666-ban épített Jóreménység Vára, a Városháza barokk épülete és a Grand Parade tere, kívülről megtekintjük a Parlament épületet. Ahogy a város főutcáját, az Adderley Streetet követjük, meglátjuk a Szent György-katedrálist, a Nobel-békedíjas Desmond Tutu érsek anglikán egyházmegyéjét. Meglátogatjuk a Company Gardens és a maláj negyedet más néven Bo-Kaap, amely a Table Mountain lejtőivel szemben található. A 18. század elején Jávából, Ceylonból és más távol-keleti régiókból rabszolgák ezreit hozták Fokvárosba. Miután a rabszolgaságot eltörölték, leszármazottiak Cape Malay néven ismertek és itt telepedtek le.

Kedvező időjárás esetén fakultatív módon, helyszíni fizetéssel felvonózunk a Világörökség részét képező Tábla hegyre, a Tábla-hegy tetejére, ami 1085 m magas amennyiben az időjárás engedi. Tetejéről megcsodálhatjuk a gyönyörű kilátást a városra az Atlanti Óceánra és a Robben szigetre, ahol Nelson Mandela raboskodott. Transzfer a szállodába. Szállás Fokvárosban.

3. nap

Fok Félsziget és a jóreménység foka túra

Büféreggeli a szálláson. Reggeli után egésznapos túra. A Fok-félsziget délnyugati csücskénél lévő Cape Point felé vesszük az irányt, ahonnan a világ egyik leglátványosabb kilátása tarul elénk. Az odafelé vezető út inspiráló, meredek hegyek, eldugott öblök és gyönyörű strandok, valamint falvak és halászközösségek mellett utazunk. Túránk az Atlanti-óceán partja mentén vezető festői autózással kezdődik, áthaladva Sea Point kozmopolita kerületen és Camps Bayen, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a, az Tábla-hegység részét képező Tizenkét Apostol hegyvonulatra.

Tovább utazunk Hout Bay halászfaluba. Itt lehetőség van egy rövid hajókirándulásra a Duiker-szigetre (saját költségen és ha az időjárás megengedi), hogy megnézzük a szigetet benépesítő fokföldi prémes fókákat.

A Jóreménység Foka Nemzeti Park bejáratát elhagyva ameddig a szemem ellát, próteacserje borítja a vidéket. Természetesnek, egyszerűnek látszik minden az érintetlen tájban. Jóreménység foka Természetvédelmi Terület kb. 8000 hektáros szavannás vidék. A fenséges tengerpart olyan drámai látványt nyújt, amely méltó arra, hogy a "Természet legnagyobb show-jának" nevezzék Állatvilágában megtalálhatóak, páviánok, zebrák, antilopfajták, fokföldi fókák, több mint 160 fajta madár, mint strucc, fekete sas, albatrosz, kormoránok.

Jóreménység Foka táblánál megállunk egy rövid fotószünetre, majd siklóval felmegyünk a világítótorony lábáig. Innen láthatjuk az Indiai-óceán és Atlanti-óceán festőién szép találkozását A False Bay partvonalát követve Simon's Townon, ahol meglátogatjuk a Bouldres Beach-I pingvinkolóniát, Fish Hoek halászfalut és Muizenberget. Majd visszatérünk Fokvárosba, elhaladva a Fokvárosi Egyetem, a Rhodes Memorial és a Groote Schuur kórház mellett, ahol Christiaan Barnard professor az első szív átültetést végezte 1967-ben. Transzfer a szállodába. Szállás Fokvárosban.

4. nap

Stellenbosch és Borvidék - Pretoria

Büféreggeli a szálláson. Kirándulás a történelmi STELLENBOSCH-BA, Dél-Afrika második legrégebbi városába és az ország borvidékének történelmi központjába. 1679-ben Simon van der Stel, a Holland Kelet-indiai Társaság kormányzója felismerte, hogy az Eerste folyó partján elterülő hosszú völgy termékenysége kiválóan alkalmas a szőlőtermesztésre. A többi már történelem, amelyet ebben a városban gondosan ápolnak.

A 18. századi Cape Dutch, georgiai és viktoriánus épületek kecses keveréke látható a Dorp Street-en, ahol a hatalmas tölgyek még mindig árnyékot vetnek az eredeti vízmosásoknak. Betérünk az Oom Samie se Winkel-be (Samu bácsi boltjába) ami egy híres történelmi kuriózum, ahol a hagyományos ételektől kezdve a kosarakig és régiségekig mindent árulnak, és borokat is tudnak exportálni. Látogatás a Stellenbosch Falumúzeumban, ahol végig kísérhetjük az első telepesek életét. Utolsó állomásunk a Lnnzerac Bokrúira látogatás, ahol megkóstolhatjuk a környék legkiválóbb borait.

Transzfer Fokváros Nemzetközi reptérre. Délután Repülés Pretoriába. Megérkezés után transzfer a szállásra. Szállás Pretoriában.

5. nap

Pretoria-Johannesburg Gold Reef City- Lesedi afrikai falu

Büféreggeli a szálláson. Gold Reef City, Dél-Afrika egyik nagyon korai és nagyon sikeres aranybányáinak helyszíne, amelyet nagy gonddal visszaállítottak eredeti pompájába, ma egyedülálló szabadtéri múzeum, ami bemutatja az arany bányászatot. Megtekintjük az arany olvasztását és öntését, leereszkedünk a 220 méter mély bányaaknán, és megnézzük hogyan dolgoztak a bányákban. Bepillantunk az eredeti bányászházakba. A régi épületek napjainkban múzeumoknak, éttermeknek, üzleteknek adnak otthont.

Délután, Lesedi Kulturális falu. Lesedi az afrikai bozótosban, ágkerítéssel körülvett terület, ahol Dél-Afrika nagy törzseiből élnek itt a Zulu, Xhosa, Sotho, Pedi családok eredeti szokásaikat életformájukat megtartva. A Lesedi Kulturális Falu látogatói elmerülnek egy olyan kulturális hagyományőrző túrában, amely összeköti a múltat a jelennel, és megvilágítja kollektív emberségünket. A vendégek Lesedibe érkezéskor először a színes „Kwa Khayal’hle” Ndebele épületbe érkeznek, ahol már a tradicionális ruhát viselő feketék fogadják őket és bekísérik a csoportot az előadás színhelyére. Ezután meglátogatjuk a törzsi családokat a helyi vezetővel és így betekintést nyerünk a törzsek életébe és mindennapi szokásaikba. A túra után látványos magával ragadó ének, tánc show és afrikai svédasztalos büfé vacsora következik. Transzfer a szállodába. Szállás Pretoriában.

6. nap

Pretoria - Sun City

Büféreggeli a szállodában. Dél-Afrika fővárosában megtekintjük a legfestőibb helyszíneket, köztük, a Voortrekker Emlékművet, amely az első afrikansz telepeseknek állít emléket, a Union Buildings-et, Templom Teret és a jacaranda fákkal szegélyezett utcákat, amelyek otthont adnak Pretoria 19.ik századi történelmi épületeinek, mint Ou Raadsaal városháza, Melrose-ház es Krüger-ház. Arcadia északi végén a Meintjieskop hegy tetején fekszik a Union Buildings, ami a Dél-afrikai Kormány hivatalos székhelye, és a Dél-afrikai elnök hivatalának ad otthont. Az épületet körülvevő festői parkban található Nelson Mandela híres szobra.

Utazás Pretoriából- Sun City-be. Utunk Hartebeestport tó majd platinium bányák mellett vezet Sun Citybe a Pilanesberg Nemzeti Park mellett fekvő üdülő resortba. Ez a terület a Tswana törzs otthona. Délután ismerkedés Sun City-vel túra. Felfedező túránk folyamán érintjük Sun City nevezetes pontjait, mint a Waterworld, Entertaiment Centre, Sun City Jungle, Úszómedencék, Wellness Centrum es a Valley of the Waves. Sun City elkápráztat nemzetközi színvonalával, szép fekvésű szálláshelyeivel és világ színvonalú golfozási lehetőségével. Elfogadott jellemvonása közé tartozik a, ínyenc ételekkel rendelkező éttermei, széleskörű sportolási lehetőségeinek skálája. Szállás Sun Cityben.

7. nap

Sun City - Pilanesberg Nemzeti Park Szafari

Büféreggeli. Ebéd a parkban. Egésznapos Pilanesberg Nemzeti Park Szafari nyitott terepjárókon, vadőr kíséretével. Az 55 000 hektáros park Dél-Afrika negyedik legnagyobb szafari parkja. Az 1 millió 300 ezer évvel ezelőtt működő vulkán helyén, most a Nemzeti Park található. Varázslatos felszínén nyitott szavannák, dombok, sziklás hegyek, bozótos területek váltják egymást. Fő központja a ’Thabayadiotso’ - jelentése „A büszke hegy”. A fenséges park az idők során a szél és a víz felszínformáló munkájának eredményeként, varázslatos formákat mutat, nyitott szavannák, dombok, szikláshegyek, bozótos területek váltják egymást. A parknak bőséges a vadállománya, megtalálható a Big Five-ként ismert Afrika 5 nagy vadállata az oroszlán, leopárd, elefánt, fekete és fehér rinocérosz, kafferbivaly, de csodálatos felvételeket készíthetünk az itt élő 300 madárfaj egyedeiről is. Szafarink során láthatunk vonuló bivaly csordákat, elefánt csapatokat és megszámlálhatatlan impalát, zebrát. A hosszú nyakú zsiráfok már messziről észrevehetők, ahogyan a fák lombkoronáit legelik.

Megállunk az egyik pihenőtáborban ebédelni, majd a délután hátralévő részét vadmegfigyeléssel töltjük. Vadőrünk az évszaktól függően kiválasztja a legjobb vadles területeket a szafari hátralévő részére. Délután Transzfer a szállásra. Szállás Sun Cityben.

8. nap

Sun City Resort

Büféreggeli a szállodában. Szabad program fürdés Napozás

Láthatjuk, a szabadtéri medence paradicsomot a Resortban, a vízesést, a nemzetközi hírű golfpályát, őserdőt, az Idő Hidját, amely két oldalát élethű elefántok szobrai a felvigyázok, a Majmok szökőkútja mellet elhaladva jutunk a Hullám Fürdőhöz, amely partja mellet számtalan vízi aktivitást élvezhetünk. Az üdülőhely felkapott pihenőhelye a világnak, ahol Afrika sajátos szívverése páratlan exkluzivitással keveredik. Szállás Sun Cityben.

9. nap

Sun City - Ukutula Szafari Park - Séta az Oroszlánokkal

Büféreggeli. Szabad program fürdés napozás vagy Ukutula Szafari Park séta az oroszlánnokkal (egyedül álló program!) Transzfer Sun Cityből az Ukutula Szafari Parkba. Vezetett séta a bozótosban oroszlántúrával: A Túra tartalmazza: Az afrikai bozótosban tett egyórás sétát, hogy megfigyelhessük a fiatal oroszlánokat, természetes környezetükben. Fantasztikus fotózási lehetőség. Vezetett túra folytatódik az oroszlán-, gepárd-, karakál- és hiéna, valamint vezetett bozótos séta az oroszlánokkal. (+/-3 óra) a program. Transzfer vissza a szállásra. Szállás Sun Cityben.

10. nap

Sun City - Johannesburg Reptér

Büféreggeli a szállodában, majd szabadprogram. Kijelentkezés után utazás Johannesburg Nemzetközi Reptérre. Útközben megállunk ajándék vásárlásra egy AFRIKAI PIAC -on. Hazautazás dubaii átszállással.

11. nap

Érkezés a délutáni órákban Budapestre.

Menetrend

Honnan - Hová Indulási idő: Érkezési idő:
Budapest (BUD) - Dubai (DXB) 16:00 23:20
Dubai (DXB) - Cape Town (CPT) 03:50 11:35
Johannesburg (JNB) - Dubai (DXB) 22:20 08:20
Dubai (DXB) - Budapest (BUD) 10:30 14:25

A menetrendváltozás jogát a légitársaság(ok) fenntartják

Tudnivalók

  • Utazás:menetrend szerinti járatokkal, Budapest–Fokváros-Johannesburg útvonalon, a helyszínen belső járattal (A díj fejenként 1 db 20 kg-s feladott poggyász árát tartalmazza.)
  • Elhelyezés:3*-os zsállodák, 2 ágyas zuhanyzós szobáiban (2 éjszaka Fokváros, 2 éjszaka Pretoria, 4 éjszaka Sun-City)
  • Szállások:2 éjszaka Cape Town - Stay Easy City Bowl Hotel 3* BB, 2 éjszaka Pretoria - Time Square Hotel 3* BB, 4 éjszaka Sun City - Sun City Cabanas Hotel 3* BB
  • Ellátás:reggeli, az 5. napon vacsora, felár ellenében a 2., 3. és 4. napra vacsora kérhető
  • Minimum létszám: 15 fő
  • A díj a programokhoz szükséges belépőjegyek árát tartalmazza.

Indulási időpontok

Tokkal vonóval

A feltüntetett díj az utazás meghirdetett programjában szereplő minden kötelezően fizetendő díjat tartalmaz, és a szálláshely legolcsóbb szobatípusára vonatkozik. A díjon felül -igény szerint- fizethető: fakultatív programok, vízumdíjak, valamint az útlemondási és utasbiztosítás (BBP)díja. További lehetőségek és a létszámnak megfelelő pontos ár meghatározásához használja a „Tovább” gombot.

2025.04.02 Repülővel 11 nap 8 éjszaka 1 409 900 Ft / fő 1 319 900 Ft / fő Tovább
Még több időpont ›