IBUSZ 120

Az IBUSZ-nak története kezdetétől fogva nem csupán feladata, de kötelessége is volt tájékoztatni a közönséget, bel- és külföldit egyaránt a magyarországi turisztikai lehetőségekről.

Hova és hogyan? Az előbbi kérdést kitörő lelkesedéssel, az utóbbit gyakran mély sóhajok közepette válaszolták meg az elmúlt évszázadok utazói. Egy otthon felejtett bocskor, egy lyukas teniszütő, egy törött színházi látcső, egy hiányzó ceruzaelem vagy egy törött végű telefontöltő bár eltérő történelmi korszakokban, mégis minden esetben ugyanolyan bosszúságot okozott az útnak indulónak, legyen szó akár a francia Riviérán üdülő arisztokratáról vagy az IBUSZ körutazásának résztvevőjéről.

Hogyan hozta meg a magyarok utazási kedvét egy, a 20. század elején, 1905 és 1938 között kiadott utazási magazin? Az Utitervek több volt egy jól szerkesztett marketingkiadványnál vagy egy percek alatt átlapozható brossúránál: kezdő utazóknak nyújtott támogatást, hogy eligazodjanak a 20. század új hóbortjában, és megosztotta velük az utazáshoz szükséges legfontosabb praktikákat. Hangolódjunk mi is a „nagy utazásra”, helyezzük magunkat kényelmes bőrfotelbe és lapozzuk fel az IBUSZ-magazin 1927 és 1937 között kiadott lapszámait.

„A franciák azt mondják, hogy »elutazni annyi, mint meghalni egy kicsit«. Ezt sohasem hittem, mert szeretek utazni, s valahányszor vonatra szállok, úgy érzem, hogy újra éledek" – írta Kosztolányi Dezső. Hasonlóképpen érezhettek azok az utasok is, akik a filléres-, a csere- és a különvonatokon fedezhették fel hazánk és a világ csodálatos vidékeit.

Bár a csillagokig még az IBUSZ-szal sem juthattak el az utasok, a vállalatot így is bátran sorolhatjuk a 20. század legnagyobb magyar rekordereihez. Ezernyi útiterv, több százezer be- és kiutaztatás földön-vízen-levegőben vagy éppen lóháton, autóbusznyi fehérnemű és vodkára cserélhető rágógumi – ízelítő az IBUSZ történetének legjeiből.

Romantikus naplementék lóháton, kelet- és nyugatnémet családi szalonnasütés a Balaton-parton, gulyás-party pálinkával egy hűvösvölgyi étteremben. 1945 után, a háború okozta sokk kiheverését követően újraindult a hazai turizmus, és az IBUSZ-nak köszönhetően kialakult országimázs belföldi és külföldi turisták százezreit vonzotta Magyarország festői szépségű vidékeire. 

Nem sok magyarnak adatott meg, hogy világcsavargó legyen. Ha éppen nem világháborúk pusztítottak, vagy elnyomó rendszerek zárták le határainkat, elődeink is felkerekedtek, és felfedezték Európa kulturális és természeti kincseit az IBUSZ-szal. A kevés megmaradt valuta és a piros (ritka esetekben kék) útlevél mellett a hazatérés alkalmával camembert és túrabakancs (Csehszlovákia), hajszárító (NDK), vagy alsónemű (Törökország) lapulhatott a bőröndben.

Többhetes gyógyüdülés, lovaglás a Hortobágyon, víkendezés a Balatonon – ezek a fogalmak a 19. század végéig az arisztokraták világán túl ismeretlenek voltak a magyar társadalom számára. A 20. század gyökeres változásokat hozott, az Idegenforgalmi és Utazási Vállalat Rt. (az IBUSZ őse) felpezsdítette a hazai turizmust, és mindenki – igényeihez és lehetőségeihez mérten – útnak indult.

Idén 120 éves az IBUSZ, a magyar idegenforgalmi piac egyik legismertebb szereplője. A cég hosszú története bővelkedik dicsőséges és nehézségeket rejtő pillanatokban is. Az ambiciózus reményekkel induló vállalat kezdettől fogva képes volt megfelelni az elvárásoknak