Bulgária

A Bulgáriába utazó vendégek számára elsősorban a Fekete-tenger hűs hullámai, a hosszan elnyúló, széles tengerpart aranyszínű homokstrandjai jelentik a vonzerőt. Az ország keleti határát alkotó 378 km hosszú tengerpart évről-évre változik, fejlődik. Új szállodák egész sora, felújított és modernizált szállodák, új szórakozó helyek – éttermek, bárok, tavernák, pizzeriák, diszkók, a strandon snack-bárok - állnak a pihenni vágyó vendégek rendelkezésére.

A legtöbb szálloda már saját úszómedencével rendelkezik. Bulgária hallatán sokak nosztalgiával gondolnak vissza a múlt rendszer kedvelt üdülőhelyeire, az ott töltött nyaralásokra, építőtáborokra. Van, akiknek a Napospart jelentette akkor az utazás netovábbját, a szocreál stílusban megépített „szálloda remekeivel”. Azóta eltelt jó pár év, és ez idő alatt nagy változáson ment keresztül az ország keleti határát alkotó 378 km hosszú tengerpartja. Fejlődésének eredménye, hogy napjainkra Bulgária is felzárkózott a népszerű turisztikai célpontok színvonalához. Felújított szállodák, új, igényesen kialakított szállás- és szórakozóhelyek várják a kikapcsolódni, pihenni, valamint nosztalgiázni vágyókat. Hosszú, homokos tengerpartjai, kedvező árai, sajátos hangulata, évről évre ismét egyre nagyobb tömegeket vonzanak.

A számos szórakozási lehetőség mellett mind a természet és botanika kedvelői, mind a kultúra szerelmesei megtalálhatják számításaikat. A patakokkal szabdalt hegyekben rózsaillatban túrázhatnak, míg a régmúlt hagyatékait kedvelők bizánci és római romok között, vagy éppen középkori kolostorok, templomok, mecsetek falain belül ismerkedhetnek a pravoszláv világgal. A kirándulások befejeztével pedig mindenkinek jól esik a nagy nyári hőségben egy kellemes kávéház teraszán elfogyasztani a helyi kávé specialitások egyikét, megkóstolni a bolgár konyha remekeit.

Bulgaria, Sunny Beach, Nessebar. from Mykola Kravtsiv (IRSTUDIO) on Vimeo.

További szállások

Utazási lehetőség egyénileg

Saját személygépkocsival. Egyéni utazás esetén a turnus kezdődhet más napokon is.

Üdülőhelyi díj

A teljes díj tartalmazza az üdülőhelyi díjat.

Fakultatív programok 2022

  • Magyar nyelven, min. 20 fő jelentkezése esetén, fizetés az idegenvezetőnél, a helyszínen.
  • Végleges programok és árak a helyszínen!

Egynapos kirándulás Iszatambulba Kb. 150 BGL/fő

Elutazás a naposparti szálláshelyről az esti órákban, érkezés Isztambulba kora reggel. Városnézés a boszporusz-parti városban, a főbb nevezetességek kék mecset, hippodrom, topkapi palota megtekintésével. Ebéd egy török étteremben, majd szabad program. Fakultatív program keretében lehetőség nyílik egy izgalmas hajózásra a boszporuszon, amelynek során a nagy bazár megtekintésére, és vásárolgatásra is alkalmunk lesz.

Déli part felfedezése - Sozool és a Ropotamo folyó 80 BGL/fő

Reggeli indulás a hotelből a festői déli partok felé. A kirándulás első állomás a Ropotamo természetvédelmi terület, ahol motorcsónakokkal teszünk meg egy kisebb utat a Ropotamo folyón. Látogatásunk során betekintést nyerhetünk a környék gazdag élővilágába. A következő állomásunk Sozopol, ősi nevén Apollónia, melyet a görögök alapítottak. Gyalogos sétát teszünk az óvárosi részben, elfogyasztjuk az ízletes ebédet, majd egy kis szabad idő áll rendelkezésre. Felfedezőutunk következő helyszíne az ország 4. legnagyobb városa Burgasz lesz, ahol meglátogatunk egy bevásárlóközpontot is, vásárlással vagy a környék egyéni felfedezésével, sétával tölthetjük el szabadidőnket. Késő délután érkezünk vissza Napospartra.

Kalózhajó Neszebárból 85 BGL/fő

Igazi családi kikapcsolódást ígér a program, melynek témája a kalózok. A hajóra lépéskor a vendégeket a Karib-tenger kalózai című film szereplőinek öltözött legénység üdvözli. A gyerekeket arcfestéssel, térképolvasással, bűvésszel, kincskereséssel és versenyekkel szórakoztatják. A hajón medence és csúszda is található, melyet másfél órán keresztül lehet használni, a gyerekek épségére több úszómester figyel. Dél környékén büféebéddel várják a vendégeket. A kínálatban zöldségek, tésztasaláta, grill csirke, rizottó és gyümölcsök is megtalálhatók. A felnőtt vendégek akár helyi sangriával vagy sörrel is felfrissülhetnek.

Bolgár folklórest kb. 70 BGL/fő

Hangulatos esti program során ismerkedhetnek meg a bolgár zenével, táncokkal és ételekkel. A tradicionális népviseletbe öltözött táncosok sóval és kenyérrel fogadják a vendégeket, az ízletes vacsora közben játékokkal is szórakoztatják a résztvevőket. Az est egyik fénypontja a híres parázstánc, amely mindig ámulatba ejti a nézőket.

Figyelem!

  • A fakultatív kirándulások leírásai és árai tájékoztató jellegűek. Pontos részleteket az érkezést követően a helyszínen kapnak. Befizetésre szintén helyszínen EUR-ban, vagy az adott ország pénznemében van lehetőség.
  • A helyszínen fizethető fakultatív programlehetőségeket nem az IBUSZ szervezi, azok teljesítésért nem felel. A fakultatív programokkal kapcsolatos kifogást a programok szervezőjénél, a helyszínen köteles az utas jelezni.

Üdülőhelyek

Napospart

Burgasztól 36 km-re északra terül el a bolgár tengerpart legnagyobb, egyben legismertebb üdülőközpontja a Napospart. 8 km hosszú, kb. 150 m széles homokos strandja és lassan mélyülő vize kisgyermekek fürdőzésére is alkalmas. Zöld övezetben fekvő több mint 150 különböző komfort fokozatú szállodája valóságos várost alkot. Gondtalan és aktív pihenést, változatos szórakozást garantál az üdülőtelep számos létesítménye: éttermek, kávézók, bárok, diszkók, tenisz- és tekepályák, minigolf, valamint a 24 ezer m2 területű Aquapark is. A strandon a napernyők és nyugágyak csak térítés ellenében vehetők igénybe.

Neszebar

A bolgár tengerpart gyöngyszeme Nesszebar, műemlékvárosa, ez az ódon hangulatú település, mely Naposparttól néhány km-re délre helyezkedik el. A város két részből áll: a Világörökség részét képező régi negyede egy tengerbe mélyen benyúló, kis félszigeten fekszik, új negyede, pedig közvetlenül előtte. Az óvárost körülvevő várfalakon belül csodálatos település tárul elénk. Szűk, macskaköves sikátorok számos üzlettel, vadszőlővel befuttatott neszebari házak, bizánci stílusban épült középkori templomok találhatók.

Szállások

Beutazási szabályok

Személygépkocsival történő utazás esetén Szerbián át magyar állampolgárok új típusú személyi igazolvánnyal is utazhatnak. Az utazási dokumentumoknak, akár személyi igazolványról, akár útlevélről legyen szó, az utazás utolsó napjáig érvényesnek kell lennie.

Személygépkocsival történő utazás esetén nemzetközi zöldkártya kiváltása kötelező.

Közlekedés

Bulgáriában is az autópályák használatához matricát kell vásárolni az országba való belépéskor, a határon: személygépkocsikra az 1 hetes matrica ára kb. 10 €, 1 hónapos matrica kb. 20 €. Ezen felül kell fizetni, az ún. fertőtlenítési díjat, kb. 3 €/szgk.

Időeltolódás

+ 1 óra

Hivatalos pénznem

Bolgár leva (1 EUR = 1,96 BGL)

Pénzváltási lehetőségek

Bankokban, pénzváltó irodákban és nagyobb szállodákban. A tengerparti üdülőhelyeken működő magán pénzváltók rendszeresen, a banki árfolyamnál lényegesen rosszabb árfolyamon váltanak. Minden esetben szükséges alaposan, előzetesen tájékozódni az árfolyamról. Javasoljuk, hogy EUR-ot vigyenek elsősorban magukkal.

Hitelkrátya

A főbb nemzetközi kártyákat a nagyobb szállodákban, éttermekben és néhány boltban elfogadják.

Hálózati feszültség

220 V.

Nemzeti ünnepek

január 1., március 3., április 4-5., május 1., 6. és 24., szeptember 6. és 22., november 1., december 24. és 25–26.

Ivóvíz

Az egész ország területén iható.

Fontosabb telefonszámok

Rendőrség: 166, mentő: 150, tűzoltóság, autómentő: 146.

Fontos

A bolgár partner utazási irodák azonos kategórián belül a szállodaváltoztatás jogát fenntartják! A betegség-, baleset- és poggyászbiztosítás megkötése javasolt!

A Magyar Köztársaság Nagykövetsége

Magyar Köztársaság Nagykövetsége: Szófia 1000, Szeptember 9. utca 57. Tel.: 00-359-2-963-3143 és 963-1136 Állandó ügyelet mobil száma: Magyarországról: 00/359-888-813-080 Bulgáriából: 0888-813-080

Tokkal - Vonóval

Az IBUSZ Tokkal Vonóval logóval ellátott hirdetésein feltüntetett díjak az utazás meghirdetett programjában szereplő minden kötelező pénzdíjat tartalmazzák.

Weboldalunkon, plakátjainkon és egyéb hirdetéseinkben feltüntetett díjak az utazás meghirdetett programjában szereplő minden kötelezően fizetendő díjat tartalmaznak. A díjon felül -igény szerint- fizethető: fakultatív programok, vízumdíjak, valamint az útlemondási és utasbiztosítás (BBP)díja.
Bízunk benne, hogy utasaink is elkötelezettek maradnak az átláthatóság és az IBUSZ iránt!